Ha sír a baba

Képzeljük el egy pillanatra, hogy elraboltak az idegenek és űrhajójukkal elvittek egy idegen bolygóra, ahol óriások vesznek körül, akiknek a nyelvét nem beszéljük. Két óriás a gondjába vesz minket, és igényeink kielégítése teljesen tőlük függ – ha éhesek vagyunk ők adnak enni, ők oltják szomjunkat, ők gondoskodnak a kényelmünkről és ők jelentik számunkra a biztonságot ezen a furcsa helyen. Majd képzeljük el, hogy valami rossz érzés kerít hatalmába minket – fájni kezd valamink, szomjasak leszünk vagy egyszerűen csak érzelmi támogatásra van szükségünk. De a pártfogóink nem reagálnak a segélykérésünkre, mi pedig képtelenek vagyunk megértetni velük, hogy mire van szükségünk. Így még egy gonddal kell szembenéznünk: teljesen magányosnak érezzük magunkat és senki sem siet a megnyugtatásunkra. siro ujszulott

Született ártatlanságában a baba „úgy gondolja”, hogy mi, a szülei tökéletesek vagyunk, és azt tesszük, amit tennünk kell. Ha tehát nem teszünk semmit, akkor arra a következtetésre jut, hogy nincs szeretve, mert nem szeretetreméltó. Nincs meg az a képessége, hogy rájöjjön, hogy éppen elfoglaltak, idegesek, a „szakértők” által félrevezetettek, vagy egyszerűen csak tapasztalatlan szülők  vagyunk.  Nem számít milyen erős szeretet él bennünk kisbabánk iránt, fontos tudnunk, hogy gyermekünk csak a kifelé, azaz a felé fizikailag is megnyilvánuló szeretetünket érti, hiszen csak azt tudja megtapasztalni.

Senki sem szereti, ha a kommunikációjáról nem vesznek tudomást, mert ez elutasítottságot és haragot szül két fél között és előbb-utóbb megmérgezi a kapcsolatot. Ez így működik a felnőttek világában és nincs okunk feltételezni, hogy ne lenne ez másképp a kisbabák és a gyermekek világában. Kevés ember hagyna figyelmen kívül egy felnőttet, aki folyton azt ismételgeti: „Tudnál nekem segíteni? Nem érzem jól magam.” Egy ilyen kérés elutasítása rendkívül szívtelennek hatna. De egy kisbaba még nem tud ilyen kijelentést tenni, csak sírni tud, amíg valaki reagál a segélykérésére – vagy amíg végső elkeseredésében teljesen feladja…newborn

A kisbabák sírására való azonnali reagálás évezredekig nem volt kérdés, csak az utóbbi évtizedekben merült fel a babák sírni hagyásának „módszere”. Csak a mi kultúránkban gondoljuk normális és elkerülhetetlen dolognak a babák sírását, miközben a természetközeli népeknél, ahol az anyák a nap nagyobb részében hordozzák a babájukat több hónapon keresztül, a babasírás ritkaságszámba megy. A mi kultúránk gondolatmenetével ellentétben az ilyen módon gondozott gyermekek hamarabb válnak önállóvá, mint azok a gyermekek, akik nem ilyen módon kezdték életüket.

Kutatások egyértelműen igazolják, hogy azokból a gyermekekből lesznek a legmagabiztosabb és szerető felnőttek, akik csecsemő- és gyermekkorukban is a lehető legtöbb és legodaadóbb szeretetben részesültek, míg azok a csecsemők, akik konzekvensen alázatos viselkedésre voltak kényszerítve rengeteg neheztelést és haragot raktároznak el magukban, amely később sok nehézséget okoz nekik a kapcsolatteremtésben. loving family

A fenti kutatási eredmények ellenére a babák sírni hagyását pártolók tábora arra alapozza nézeteit, hogy nem akarja „elkényeztetni” a babát. Sőt, sok csecsemőgondozási tanácsadó „kisokos” is azt a tanácsot adja, hogy hagyjuk a babát kicsit megküzdeni maga a gondjaival. És bár az újszülött kor a szülőknek is nagy kihívást jelenthet, az újszülött az, aki igazán tapasztalatlan és nincs meg az a képessége, hogy lerendezze magában a felmerülő érzéseit, érzeteit, nem tudja maga megszüntetni a kényelmetlenségét kiváltó okot. Nem tudja magát megetetni, tisztába tenni, vagy egyszerűen csak megvigasztalni, testi közelséget, melegséget nyújtani. Nyilvánvaló, hogy a szülő felelőssége, hogy a csecsemő igényeit kielégítse legyen szó táplálásról, gondozásról, biztonságról vagy szeretetről, nem pedig a baba felelőssége, hogy a szülőnek biztosítsa a csendet és nyugalmat.

A babák sírni hagyását pártoló tanácsok szerint, a szülő ezzel a módszerrel megadja a lehetőséget a csecsemőnek arra, hogy független legyen. De egy újszülöttben egész egyszerűen nincs meg a kellő érettség a függetlenségre. A valódi függetlenség abból a csecsemő és gyermekkorban megszerzett érzelmi biztonságból táplálkozik, amelyet csak a szülők nyújthatnak a kezdetektől kimutatott szeretetük és támogatásuk révén.

sterssz kiddEgy éretlen egyén csak éretlen módon tud válaszolni a stresszhelyzetekre. Az a kisbaba, akitől megvonják az érzelmi támogatást, a későbbi éveiben könnyen válhat ilyen éretlen stresszkezelővé (pl. fej ütögetés, ritmikus ringatózás, ujjszopás stb.) és érzelmileg elszigetelődhet környezetétől. Ha a szükségletei rendszeresen figyelmen kívül vannak hagyva, akkor az az érzés alakulhat ki benne, hogy a magány és elkeseredés még mindig jobb, mint az elutasítás fájdalma. Sajnos egy ilyen hozzáállástól már nehéz megszabadulni, ha egyszer valakiben kialakul és az egyén egész életére rányomhatja a bélyegét.

A gyermekgondozási szakértők nagy része szerint az ön-megnyugtatásra szolgáló és gondoskodást, közelséget helyettesítő termékek használata (ölelős maci szülői ölelés helyett, babakocsi karok helyett, bölcső együttalvás helyett, cumi megnyugtatásra, túl sok játék szülői odafigyelés helyett, zenedoboz éneklés helyett, rugós hinta ölben lovagoltatás helyett stb.) egy olyan társadalmat eredményezett, amiben hangsúlyos a birtoklási vágy és sok a magányos és érzelmileg kielégítetlen ember. baby_1

A babák sírni hagyása ahhoz hasonlatos, mint ha füldugót használnánk, hogy elnyomjuk a tűzjelző szirénáját. Ahogy a tűzjelző sziréna arra hívja fel a figyelmünket, hogy valami komoly probléma fenyeget minket, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül, úgy a babák sírása is valamilyen számukra fontos és kényelmetlen problémáról számol be nekünk, amit csak a segítségünkkel képes megoldani.

Bármennyire is stresszes lehet ez számunkra, a babák sírását nem szabad úgy kezelni, mint egy hatalmi harcot szülő és gyermek között, inkább kezeljük úgy, mint egy természeti ajándékot, amelyet azért kaptunk, hogy a sírás kezelésével magabiztos és szerető felnőtteket neveljünk.

Bogár Anita, bp15.babamama.info